Nem találkoztál velem azelőtt.
Nem tudtál beszélni.
Nem tudtad a nevemet,
És mégis befogadtál engem.
Nem voltak szavaid.
Nem tudtad „leírni”.
Nem tudtad „kigondolni”,
És mégis befogadtál engem.
És leültél, megfogtad a Kezem.
Felemelted arcodat,
Hogy megcsókold arcomat.
És vártál a válaszra,
És így befogadtál engem.
Furcsa fegyverek ezek
Minden védekezés megtörésére.
Lefegyvereztél engem, még mielőtt Tudtam volna.
Így fogadtál be engem.
Az óvatosság azt mondaná,
Hagyd a „fejet” irányítani.
De én megtanultam egy bölcsességet,
Ahogy befogadtál engem.
A szíved meglátta a sérültséget bennem.
És kinyúlt érte, átölelte,
Ahogy befogadtál engem.
Megtörtség kicsiség, egység
Mind ott volt,
Mert magadat adtad,
Hogy befogadj engem.
A szíved értem nyúlt,
És nagyobb lett a csoda,
Ahogy előhívtad belőlem is
A szótlan befogadást.
Életünk megfullad a sok szóban,
Melyek nem tűnnek valódinak.
De az énedben
Meghallottam a szót,
Amely befogadott engem.
Ruth Patterson