Korábbi imaórák (2018-19)

Imaóra 2019 04 10Havi imaóránk elmélkedését Andrzej atya írta és a Bárkások foglalták imakeretbe – köszönet nekik érte! Az imaórát Bárkás és Hit és Fényes közösségeinkért, a júliusi Katimavikért, jövő évi Útravalónk íróiért-szerkesztőiért, Sajgó Botondért és családjáért, Bartha Éva néni sorsának rendeződéséért és mindannyiunk szándékaiért ajánljuk fel.
Imaóra 20190313   17.30-kor a Belvárosi Főplébánia-templom altemplomában. Előtte 17 órától részt lehet venni a plébániai szentmisén. Havi imaóránk elmélkedését Csepregi Robi atya írta és a váci Lámpások foglalták imakeretbe. A közösségek közül most kiemelten is a Szivárvány és a Rügyek közösségért imádkozzunk, és a vajdasági közösségekért.
Imaóra 20190109Januári imaóránk szerdán, 9-én lesz a szokott helyen és időben, azaz 17.30-kor a Belvárosi Főplébánia-templom altemplomában. Előtte 17 órától részt lehet venni a plébániai szentmisén.Havi imaóránk elmélkedését, Szedő Dénes OFM gondolatait Hidász Ferenc, egykori kárpátaljai ferences Hit és Fényes szerzetestestvér küldte nekünk, az elmélkedést a kecskeméti Gödölyék foglalták imakeretbe – köszönet nekik érte! 
2018. augusztus 8-i imaóra 
2018. szeptember 12-i imaóraLukács Janó jezsuita szerzetes írása, a 2019-es Katimavikért, a 90 éves Jean Vanier-ért
 

Hozzászólások lezárva.