Segítő barátok között – Új ember

Segítő barátok között

(a Hit és Fény Mozgalom, Új Ember, 2007. április 1., Elmer István)

bar_01Javarészt ma sem tudják az orvosok, miféle ártalmak következtében születnek fogyatékkal egyes embertársaink. Találkozunk olyanokkal, akik mozgásukban, érzékszerveik működésében korlátozottak, mások értelmileg sérültek. A keresztény gondolkodás mindezt külsődleges megnyilvánulásnak tartja, hiszen az ember méltóságát teremtettségünk, az ember istenarcúsága adja meg. S ez az istenarc átsugárzik minden testi-biológiai akadályozottságon, hiszen az ember lényegét fizikai valósága a halhatatlan, egyedi szellemi lélekkel együtt adja. Ezt az egyszerű igazságot ismerte föl a francia Marie-Hélene Mathieu gyógypedagógus és a kanadai Jean Vanier, aki 1964-ben a franciaországi Trosly-Breuil-ben megalapította a Bárka közösséget család nélküli, intézetben élő sérültek számára. Ezzel indult a Hit és Fény lelkiségi mozgalom is, amely ma már hetvenkét országban több mint ezerháromszáz közösséget számlál.

Harmat Péter és felesége, Zsuzsa fiatal koruk ellenére hosszú évek óta a lelkiségi mozgalom tagjai. A Hit és Fény az említett Bárka közösségből 1971-ben született Lourdes-ban válaszként az értelmi fogyatékos gyermekek és szüleik szorongására és magányára. Az ilyen családok általában nehezen élik meg ezt az állapotot, amely egész életükre hatással van. A katolikus kezdeményezésű, ökumenikus alapon működő közösségi mozgalom ebben a valóban nehéz élethelyzetben igyekszik segítséget nyújtani. Általában kéthetente találkoznak, ilyenkor a hétvégéket együtt töltik. A közösségeket az értelmileg sérültek, azok szülei és testvérei, illetve a segítő barátok alkotják.

bar_02“A barátaink”, Harmat Péter gyakran használja ezt a kifejezést, s valóban ez a Krisztustól eredeztethető barátság hatja át az együttléteket. A Hit és Fény nem a sérült fiatalok képességfejlesztő mozgalma, nem gyógypedagógiai irányzat, nem valamiféle különleges módszer. Abból az egyszerű evangéliumi tapasztalatból indul ki, hogy Jézus mindenkit maga köré gyűjt. A kicsinyeket is, hiszen ő nem tesz különbséget az elesettség alapján ember és ember között, vagy ha igen, akkor oly módon, hogy a “kicsinyeket” még inkább szerető figyelemmel kíséri. Ez reményt, örömet és boldogságot ad, s az együttlétek azt jelentik, hogy fölfedezhetik egymásban Jézust.

“A rendszeres találkozásoknak hármas célja van” – mondja Harmat Péter. “Találkozunk egymással, megosztva örömeinket, bánatunkat és nehézségeinket. Az imádkozásban Istennel találkozunk. A harmadik az előbbi kettőből következik, az ünnep, az öröm felfakadása.” Valóban: igazán az istenemberség felismerésével élhetjük meg az örömöt. A Hit és Fény közösség tagjai agapé keretében élik meg a szeretetközösséget, illetve tánccal, játékkal, közös énekléssel fejezik ki az egymással, ezen keresztül Krisztussal való együttlét örömét.

Idehaza húsz közösség és három induló közösség működik. Tavaly ünnepelték a Hit és Fény magyarországi megjelenésének huszadik évfordulóját. “A közösségek alakulása a kezdeti lendület után az elmúlt években kissé megtorpant, de legújabban mintha ismét megindulna új csoportok szerveződése.”

Budapesten nyolc közösség működik. A főváros hatvan kilométeres vonzáskörzetében négy-öt, a többi Hit és Fény- csoport az ország más területein elszórva található. Harminc-harmincöt fős közösségek mellett másutt nyolc-tízen tartoznak egy-egy közösséghez. Konstitúciójuk, alapdokumentumuk szerint legalább ennyien indíthatnak egy közösséget, ötven fő felett pedig érdemes két közösséggé alakulniuk.

A csoportok születése általában valamely plébániához kapcsolódik, ahol kezdetben a plébános vagy a káplán foglalkozik a “sérült barátokkal”. Majd pedig további társakat keresnek. “A sérültek általában ismerik egymást, s hívják a másikat a közösségbe.”

A Hit és Fény lelkiségi mozgalom elsősorban azok számára indult, akik családban élnek. Emellett a csoportoknak intézetből érkezett sérült tagjai is vannak.

Arra a kérdésre, hogyan “verbuválódnak” a segítők, Harmat Péter a következőket mondja: “A segítő barátok személyes kapcsolatokon keresztül jutnak el sérült barátainkhoz.” Más módon is igyekeznek hírt adni magukról: például az interneten, ezenkívül megjelennek az iskolákban, s az ismerkedés elején nyári táborozásukra hívják az érdeklődő fiatalokat. “Főként a fiatalokat igyekszünk elérni” – mondja mosolyogva Harmat Péter, s ennek oka, hogy maga is még innen van harmincadik életévén.

A pomázi “Verebek” közösség tagja. Elmondja: Esztergomba járt a ferences gimnáziumba. Harmadikos volt, amikor megjelent az intézetben Nusi néni, a gyógypedagógus. A nyári sörédi táboroztatásukhoz fiatalokat keresett és hívott. Péter két gimnáziumi szünidejét sérült barátai között töltötte, érettségi után pedig a főiskolán találkozott valakivel, aki a pomázi értelmileg korlátozott fiatalokkal állt kapcsolatban. Ekkor még nem tartoztak a Hit és Fényhez. Később találtak rá, amikor lelki, magasabb támaszt kerestek mindennapi életükhöz. Péter és felesége, Zsuzsanna két éve a lelkiség országos felelősei.

Hagyó József atya még 1990 előtt honosította meg idehaza a lelkiséget. Később GáspárIstván atya lett a mozgalom nemzeti pap felelőse, ma hivatalosan nincs papi vezetőjük.

A nemzetközi Hit és Fény minden évben kiadja útravalóját. Ez általában tanévnyi időt ölel fel, minden hónapnak megjelölve a témáját. Idén Jézus barátairól gondolkodnak és elmélkednek. Az egyes témák vázlatait is közzéteszik, s minden hónaphoz üzenetet küld Jean Vanier.

Mit értenek a sérültek az üzenetekből? (Régebben fogyatékosoknak nevezték őket, legújabban már értelmileg akadályozott a bevett kifejezés.) “Igyekszünk különféle módon megfogalmazni az egyes találkozók üzeneteit.” Egyszerű szavakkal elmondják, de el is játsszák az adott szentírási szakaszt. Olyan kérdéseket fogalmaznak meg, amelyekre a sérült fiatal is választ tud adni. “A kézművesfoglalkozásokon igyekszünk kifejezni ugyanazt az üzenetet… mindenféle csatornát felhasználunk a közvetítésre.”

A Hit és Fény mozgalom, bár elsősorban a családban élőkkel talál kapcsolatot, intézeti sérülteket is gondoz. Két hazai közösség kimondottan ezzel foglalkozik. Ide általában a súlyosabban sérültek tartoznak, de senki nincs, vallják a lelkiségi mozgalom tagjai, akinek ne lehetne közvetíteni az örömhírt. Csak meg kell találni a megfelelő utat.

A rendszeres nyári táborozásokkor nem “nyaraltatjuk” a sérülteket, hanem “közösen megyünk el nyaralni. Együtt vagyunk, s ez a lényeg. Sokat tanulunk tőlük. Segítenek felismerni és vállalni saját fogyatékosságainkat, fájdalmainkat, sérültségeinket, hogy ezzel együtt álljunk embertársaink és Isten elé.”

Elmer István