“Hit és Fény” dokumentumfilm a Biatorbágyi műhelyről

Hagyó József szerzetes által Biatorbágyon létrehozott kerámia műhely, szellemi fogyatékosokat támogató és foglalkoztató közösségének tevékenységét bemutató 2008-ban készült dokumentumfilm.
“Szakemberek bevonásával előmozdítja a sérültek szellemi fejlődését, értelmi és manuális képességeinek fejlesztését. Az emberi értékek és egyéni készségek fejlesztésének egységét a már komoly tapasztalatokkal rendelkező francia közösség (Jean Vanier Bárka Közössége) mintájára, keresztény szellemben folytatja.” Magyar Kurír: Kovácsné Révész Zsuzsanna

Rendező: Lugossy István, rendező munkatársa: Balajthy Anna, vágó: Erdélyi-Szabó Zsuzsanna

Közösségeink

Ma Magyarországon körülbelül húsz közösség működik. A magyarországi közösségek egy Hit és Fény-es tartományba (provinciába) tartoznak a romániai és szerbiai közösségekkel. A közösségek általában havi egy alkalommal találkoznak, nyári táborokat tartanak, illetve országos rendezvényeken vesznek részt. A közösségek működését megválasztott koordinátorok és lelkészek is segítik Tartományi lelkész: Ardai Erika Nemzeti papfelelős: Lak Gábor atya Erdélyi papfelelős: Szőcs Csaba atya magyarországi közösségek I. (Csillagok, Szivárvány, Rügyek, Búzakalász, Halászok, Napsugár, Búzaszemek, Esőcseppek, Magvetők). magyarországi közösségek II. (Verebek,…

Tovább