Története a világban

A Hit és Fényt az a vágy hívta életre, hogy segítsen az értelmi fogyatékos embereknek és családjuknak, hogy megtalálják a helyüket az egyházban és a társadalomban. Ez volt a fő célja az 1971-es húsvéti lourdes-i zarándoklatnak.

2011-2012
A Hit és Fény a 40. születésnapját ünnepli elindítva “Az öröm hírnökei” két éves zarándoklatsorozatát az egész világon. Minden provincia meg volt szólítva, hogy meghívjon a zarándoklatukra résztvevőként egy másik provinciát. Így ennek kettős hatása volt: egyrészt nyitás, befogadás és megosztás; másrészt a másik különlegességének a felfedezése és ünneplése. Az embereknek, nyelveknek és felekezeteknek csodálatos egyvelege jött mozgásba, ugyanakkor mindannyian Isten egyedülálló teremtményeiként vitték örömmel a Jó hírt. 2011-2012-ben összesen 52 zarándoklat zajlott le.

2008

200 Hit és Fény-es koordinátor és lelkész találkozott 70 országból Lourdes-ban a következő mottó jegyében: „A Lélek által vezetve”, hogy elfogadják az új konstitúciót, és a gyakorlatba ültetéséhez megválasszanak egy nemzetközi vezető csapatot. Valóban a kegyelem hete volt ez, ahol a 200 résztvevő egy szívvel dobbant, és csak egyetlen vágy hajtotta őket: növekedjék és ragyogjon a Hit és Fény azokban az országokban tovább, ahol már jelen van, találkozzon és vigasztalja azokat a családokat, amelyek még el vannak szigetelődve, tegye ismertté magát a fiatalok és a plébániai közösségek számára.

2001

Áprilisban több mint 16 000 ember gyűlt össze Lourdes-ban, 73 országból, 5 kontinensről. A zarándoklat témája húsvét ünneplésekor a következő volt: “Jöjj és igyál a forrásnál”. A Lourdes 2001 az öröm és egység nagy mérföldköve volt, rámutatott, hogy a boldogság mindenekelőtt a szeretettől függ. Mindenütt a világon, ahol nem tudtak Lourdes-ba eljutni a közösségek, zarándoklatokat szerveztek a nagy nemzetközi összejövetellel egységben.

1991

Húsvétkor 13 000 zarándok gyűlt össze Lourdes-ban ismét, ezúttal 60 országból. A Hit és Fény az ökumené útján jár, és tovább keresi az egységet a kicsinyek és gyengék között: „Tégy eggyé, Atyánk!” Nagyszerű programok valósultak meg az értelmi fogyatékos emberekről való gondoskodás és az integrációjuk jegyében, ugyanakkor az életük csupa fenyegetettség, csakúgy születésük előtt, mint után. A Hit és Fény jelen kíván lenni a szülők számára, akiket kétségek, félelmek gyötörnek, és állandó feszültségben élnek.

1981

23 országból jöttek ismét Hit és Fény közösségek Lourdes-ba, hogy hálát adjanak Jézusnak és az ő édesanyjának, akik segítettek nekik, hogy felfedezzék értelmi fogyatékos testvéreik rejtett belső szépségét. Mária és Jézus az, aki képes lebontani a közöny, a félelem és az önzés minden korlátját.

1975

VI. Pál üdvözölte a Szent Péter bazilikában a Hit és Fény-t. „Úgy szeret Isten titeket, ahogy vagytok…”, „Különleges helyetek van az Egyházban.” A Hit és Fény, amely akkoriban még egy igen zsenge palánta volt, hivatalos jóváhagyást kapott a Szentatyától.

1971

Húsvétkor ismét összegyűlt 12 000 zarándok 15 országból , köztük 4000 értelmi fogyatékos ember szüleik és barátaik, főként fiatalok kíséretében. Az élmény annyira magukkal ragadta őket, hogy folytatni akarták a kalandot.

Jean Vanier az javasolta: „Folytassátok együtt a találkozást kis közösségekben, és tegyétek azt, amire indít benneteket a Szentlélek. Így indult útjára a Hit és Fény azon a húsvét hétfőn Lourdes-ban.

1968

Ez időtájt az volt a bevett közvélekedés, hogy az értelmi fogyatékos embereknek nincs helyük a zarándoklatok résztvevői között. Az emberek úgy gondolták, hogy ők nem képesek megtapasztalni ezt a fajta eseményt és jelenlétükkel csak zavarnák a többi zarándokot. Válaszul Jean Vanier és Marie-Hélène Mathieu zarándoklatot szervezett Lourdes-ba Thaddée és Loïc – két értelmi fogyatékos gyermek – szüleinek az ösztönzésére, az ő részvételükkel. Három év előkészület következett, amely a lelkesedésnek és az óvatosságnak erős hullámzásában telt.

Hozzászólások lezárva.