Megjelent a 2025-26 -os tanév hit és fényes útravalója!

Ha nem tölt be, akkor innen le lehet tölteni: Link Ezt az útravalót a lengyel közösségek készítették. A világ valamennyi Hit és Fény közösségének: Örömmelmutatjuk be nektek a következő év Útravalóját, amelyközösségi találkozóink mélyebb megélésében segít nekünk.Először is, köszönetet szeretnék mondani a csapatnak, amelyelkészítette, és amelynek tagjai Lengyelország négy tartományábólvalók. Keményen dolgoztak rajta, ugyanakkor lelkesen ésszenvedélyesen is, és mindenféle ötlettel, gondolattal, rajzzal ésjavaslattal gazdagították. Szívem mélyéből hálás vagyok nektek érte!Idén Isten „angyalai” lesznek a kísérőink,…

Tovább

Idei 2024-2025-ös Útravaló

A világ összes Hit és Fény közösségének: Az új Útravalót tartjátok a kezetekben, amelyet idén afrikaitestvéreink készítettek. Ajándék ez a Hit és Fény családja számára,melyet idén először alkottak meg ezen csodálatos földrész tartományai,mely csak úgy sugározza magából a világosságot és a szépséget,ugyanakkor sok helyen továbbra is az erőszak és az éhínség uralja.Örömteli életükből, ünneplésükből és hitükből rengeteget tanulhatunk!Mindenekelőtt köszönetet szeretnék mondani nekik mindannyiunknevében azért a lelkesedésért, amelyet valamennyi közösségünkszolgálatában tanúsítottak, és azért a munkáért, amelyet…

Tovább

2023/24-es Útravaló:

“A Hit és Fény nemzetközi koordinátor csapata arra kérte a brazíliai tartományokat, hogy idén ők készítsék el az Útravalót, melyet nagy családunk valamennyi közössége használ majd a találkozóin. Amit adhatunk a Hit és Fénynek, csekélység ahhoz képest, amit kapunk tőle.” Letöltés: Link Az eddig megjelent Útravalók 2016-tól itt letölthetőek!

Tovább

Ötven év Hit és Fény – 2022. április

2021 húsvétján nem ünnepelhette a meg a Hit és Fény közösség fennállásának 50., magyarországi jelenlétének 35. évfordulóját; egy évvel később nyílt lehetőség a személyes találkozásra, közös elmélkedésre, játékra, éneklésre, hálaadó ünneplésre, melyen Varga László kaposvári megyéspüspök tartott előadást a békéről. Csány Endre, a közösség nemzetközi alkoordinátora beszámolóját közöljük. Az eredeti cikk a Magyar Kurirban itt jelent meg Szakad az eső pénteken Kaposszentbenedeken. Érkeznek a Hit és Fény közösség csoportjai a Kárpát-medence különböző pontjairól – Szombathelytől…

Tovább

Felelősválasztás 2020. szeptember-október

A Hit és Fény közösségek önkéntes felelősségi rendszerben működnek: közösségfelelősök felett országos koordinátorok, felettük tartományi koordinátorok vannak és így tovább. Célja a nemzetközi kapcsolatok és programok koordinálása. 2020. szeptember és október között sikeres választás zajlott le. Ennek eredménye a következő. Magyarországi papfelelős: Harmai Gábor atya (Budapest)Püspöki kari felelős: Varga László atya (Kaposvár) Tartományi koordinátor: Csány Zsófia (Búzavirág)Magyarországi koordinátor: Gulyás Péter (Madárkák),a munkáját segítő tartományi alkoordinátorok: Bíber Barbara (Lámpás), Bauer Júlia (Tiszavirág), Csegény Réka (Búzakalász), Káposztássy Gábor (Rügyek), Losonczyné Velkey Veronika (Búzavirág)Romániai…

Tovább